Wikipédia

Almási Mihály (Kiskunhalas, 1945 – ) baptista lelkipásztor, teológus, a Szent Korona hazahozatalának egyik előkészítője.

Kecskeméten érettségizett. 1969-ben nyert lelkészi diplomát a Baptista Teológiai Akadémián Budapesten. 1976-ban diplomázott Debrecenben a Református Teológiai Akadémián. Ugyanitt 1981-ben teológiai, 1998-ban filozófiai doktori címet szerzett. Tanulmányokat folytatott Svájcban és Amerikában. Az 1984-1985-ös akadémiai évben, mint vendégkutató (Visiting Scholar) dolgozott az Egyesült Államokban (Southern Baptist Theological Seminary, Louisville, Kentucky) – miközben (1982-1986) Cleveland Ohio-ban, lelkipásztori szolgálata mellett, folyóiratot szerkesztett, könyvkiadót alapított és teológiát tanított.

1973 óta gyakorló lelkipásztor. 1981-től tanszékvezető tanár a Baptista Teológiai Akadémián Budapesten.

Almási Mihály 1996-2000-ig a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Bibliatanács alelnöke valamint 1999-2000-ig a Magyar Baptisták Világszövetségének elnöke volt.

Első könyve 1976-ban jelent meg. Ezt eddig további 12 követte, 8 Magyarországon, 4 Amerikában, meg tucatnyi általa szerkesztett ill. kiadott kötet. Publikációi zömmel teológiai szakmunkák, de írt és szerkesztett missziótörténeti és egyháztörténeti könyveket – sőt énekes és gyermek evangélizációs füzeteket is -, Magyarországon épp úgy, mint Amerikában.

Alapító elnöke a „Napsugár" Gyermekmentő Alapítványnak, a Baptista Szeretetszolgálat korábbi alelnöke.

Lelkipásztor családból származik. Apai nagyapja fiatalemberként Kornya Mihály egyik segítője volt Erdélyben, anyai dédapja pedig a Kiskunhalasi Gyülekezet egyik vezetője. Édesapja Orgoványon, Dömsödön, Békéscsabán és Szigetszentmiklóson volt lelkipásztor.

Lelkipásztori szolgálatot végzett a Noszvaji Körzetben (Eger, Noszvaj, Szomolya, Bükkzsérc, Tard, Felsőtárkány) Cleveland Ohioban, Szigetszentmiklóson és Pesterzsébeten.[1]

A Jó Pásztor Alapítvány létrehozója. Amerikában - vendégkutató státusa mellett - négy évig volt lelkipásztor. Az 1970-es évek második felétől Haraszti Sándor, Billy Graham és Jimmy Carter mellett tevékeny szerepe volt a Szent Korona hazahozatalának előkészítésében. 1998-ban ő utazott a köztársasági elnökkel Washingtonba és Atlantába a koronával kapcsolatos jubileumi ünnepségekre, Jimmy Carter személyes meghívására. Cartert egyébként 1996-ban ő látta vendégül Magyarországon. A volt amerikai elnök ekkor Vácott házakat épített szegény családoknak. Carter maga is baptista lelkész, és magyar kollégája kérésére jött el templomot avatni és prédikálni Szigetszentmiklósra.

Radiátor 75 a Facebookon Radiátor 75 a Twitteren Radiátor 75 a Google Pluson Radiátor 75 a YouTube-on
powered by SiteSet